06 30 203 5938
lovro.betty@vitaldiet.hu

Üdvözöllek!

Lovró Betty vagyok.

A saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy nincs kiút a diéták – hízás – betegségek – újabb diéták – már megint híztam ördögi köréből.

Ám tényleg nincs ebből kiút?

De van!!!

Én magam közel 30 éve jártam ezeket a köröket.

Már nagyon fiatal kislányként szembesültem azzal, hogy nem vagyok „ideális” alkat.

Volt, hogy híztam 10 kilót, majd lefogytam 20 kilót, és ez éveken keresztül így ment. A 20 éven keresztül tartó folyamatos diétázás végleg tönkretette az anyagcserémet. 26 évesen szembe kellett vele néznem, hogy 2-es típusú cukorbetegségem lett (túlzott inzulintermelés), valamint pajzsmirigy alulműködésem, és még vagy 6 különböző fajtájú hormon alul- vagy túltermelésem.

Adtam egy utolsó esélyt a diétáknak, amikor megismertem a Dr. Berg féle módszert.

Fő célom még mindig a fogyás volt, így elkeseredtem kicsit, amikor megtudtam, hogy ezen a programon az egészség a fő szempont, a fogyás pedig csupán mellékhatás. Megtudtam ugyanis, hogy az egészséges test nem hízik el, és könnyedén éget zsírt.

A személyre szabott profi étrend nagyon gyorsan helyrehozta a testemet, és ezután csak úgy olvadtak le rólam a kilók, miközben nem éheztem, sőt egészségesre ettem magam!

Tanácsadó lettem.


Elhatároztam, hogy minél több olyan embernek szeretnék segíteni, aki hasonló problémákkal küzd.

Elvégeztem Dr. Berg Egészség-tanácsadó képzését.

Segítek neked, hogy jobban legyél, és hogy olyan alakod lehessen, amilyenre mindig is vágytál.

Dr. Berg 25 éve kutatja az emberi testet, és kidolgozott egy olyan étrendet, ami a tanácsadó segítségével, személyre szabottan, szenvedések nélkül hozza helyre a mai étkezési szokások hibáiból kialakult nem optimális testi tüneteket (elhízás, sörhas, állandó édesség utáni sóvárgás, szénhidrátéhség) úgy, hogy ezeknek az okát kezeljük, nem pedig a tüneteit.

A Vital diet program bemutatása

A test optimális működése esetén az ember fizikai állapota kiváló kell hogy legyen. A kor előrehaladtával a szervezet ugyan öregszik, ugyanakkor nem szükségszerű, hogy ez túlsúllyal, stresszel, fáradékonysággal, panaszokkal, gyors romlással járjon.

Az ideálisan működő test energikus, súlya a számára legmegfelelőbb, ki tudja magát pihenni, és megfelelően szolgálja a személyt egész életében. Testünk képes rá, hogy visszaállítsa a neki megfelelő állapotot, és hogy korrigálja saját magát. Nem vagyunk egyformák, így a testünk sem az. Ezért mindenkinek személyre szabott programra van szüksége ahhoz, hogy elérje a számára megfelelő állapotot. Minden optimálistól eltérő testi tünet a szervezet egyensúlyának felborulását jelzi. Ezeket megfelelően korrigálva, ezt az egyensúlyt vissza lehet és kell is állítani!

Természetesen a program életmódváltással jár, amit fokozatosan vezetünk be, ügyfelünk realitásának figyelembevételével. Semmi önsanyargató kúra, semmilyen csodaszer! A program, amit kidolgoztam, a gyakorlatias megoldások mellett rengeteg információt ad hozzá, hogy megérthesd, hogyan működik a test, mi az, ami jó neki, mi az, ami nem.

A dolog másik része pedig az állandó konzultáció és a folyamatos utánkövetés, amit a program alatt tőlem kapsz. 

Én végigmegyek veled ezen az úton. Megtanítom neked, hogyan működik a tested, és hogyan tudod egész életeden keresztül a lehető legjobb állapotban tartani. A diétád során nem leszel egyedül, ketten nézünk a problémákkal szembe, és legyőzzük azokat. Megnézzük, mi történt, miért nincs a tested abban az állapotában amiben lehetne. Személyre szabom neked az étrendet, és ez alapján együtt tanuljuk meg, mi kell ahhoz, hogy a tested rendbe jöjjön. Minden felbukkanó akadályon együtt megyünk át, hogy a végén azt mondhasd: IGEN, végre elértem, hogy soha többé nem kell DIÉTÁZNOM. Megtanultam, mi a jó a testemnek, mitől fogy, mitől hízik, mitől alszom jól, és hogyan lehetek energikus! Végre elértem azt az ideális testi állapotot, amire mindig is vágytam.

Tudj meg többet a programokról!

Kidolgoztam egy olyan 12 hetes életmódprogramot, amely során hétről-hétre, lépésről-lépésre egyre közelebb kerülhetsz ahhoz, hogy olyan testben élhess, amilyenben mindig is szerettél volna.

Sőt, még ennél is többet kapsz, mert a program bizonyos részén az elhízás lelki okaival is fogunk foglalkozni. Ugyanis megfigyeltem, hogy ahhoz, hogy valaki elérje a vágyott testi állapotot, ezt is figyelembe kell vennünk.

Miben más ez a program a többi életmódprogramhoz képest?

A legtöbb tanácsadó egy rövid konzultáció után átnyújt neked egy több oldalas programot, ami tele van megvonásokkal és radikális változtatásokkal, és így egyedül nagyon nehezen megvalósítható. Elvárják tőled, hogy kemény és kitartó legyél, és hogy mindent oldj meg egyedül. Nem csoda, hogy ennyire sok kudarcba fulladt fogyókúra van.

Szerintem nem így kell megközelíteni ezt a problémát.

  • Először is, én nem foglak magadra hagyni, hanem hétről hétre ott leszek melletted személyes és telefonos beszélgetéseken keresztül, átsegítelek az akadályokon. Minden kérdésedre választ adok, segítek abban, hogy tényleg végigcsináld, és hogy elérd azt a célt, amit a program elején együtt kitűztünk.
  • Másodszor, én az életmódváltást fokról-fokra vezetem be az életedbe. Előbb könnyebben megvalósítható, apró változtatásokkal kezdjük, majd amikor azokkal már komfortosan érzed magad, akkor haladunk tovább a következő szintre.
  • Valamint, a legtöbb életmód-program az elhízást kizárólagosan testi szempontból közelíti meg: ne egyél, sportolj, és akkor majd lefogysz. De mi van akkor, ha ez nem megy ilyen könnyen? Hogyan maradj motivált? Hogyan maradj kitartó? És ha elengedem a kezed, hogyan tudod megtartani az együtt elért eredményeket? Nos, ezekkel szemben én segítek neked megtalálni azokat az okokat is, amelyek miatt az eddigi diétáid kudarcba fulladtak.

Meghallgatom és megértem a nehézségeidet, és együtt megtaláljuk rájuk a megoldást.

Amit együtt elértünk

T. Erzsébet – 50 éves

Lovro Betty lett a konzulensem, akinek nagyon örültem, mert amellett, hogy szimpatikus volt, hasonló gondokkal küzdött a saját életében. Így ahogy haladtam a programommal – az ő útmutatásai alapján-, mikor elakadtam, vagy kérdésem volt, tőle teljesen hiteles volt a válasz, mert azt éreztem, hogy ő is végigjárta ezt az utat. Mindamellett magas tárgyi tudásra tett…

Tovább olvasom

N. Zsóka – 73 éves

Nem dagad és nem vizes a lábam, könnyebben járok fel a lépcsőn. Az ízületeim nem fájnak, így jobban tudok tornázni, sétálni, szoba biciklizni. Abba maradt a haj hullásom. Úgy veszem észre, hogy a látásom is javult A vérnyomás csökkentőnek csak a felét kell szednem. A célokat, amit Bettyvel még az elején kitűztünk mind elértem, de…

Tovább olvasom

M. Zsolt – 42 éves építési vállalkozó

Helló Betty! Azért kezdtem el a programot, mert pocakos voltam, és hiába jártam már 2 éve konditerembe, meg hiába futottam heti 3×1 órát, megizmosodtam ugyan, de a pocakom nem ment le. Nagyon jól érzem magam, imádok így élni. Nagyon, nagyon köszönöm a konzulensemnek, Betty-nek a kitartó munkát, a türelmes hozzáállást, és ezt a fantasztikus tudást…

Tovább olvasom

M. Barna – 28 éves programozó

Nagyon köszönöm a munkádat és azt az odaadásodat, ahogy végig dolgoztál velem!  Nagyon hálás vagyok! 🙂 Azt kihagytam, hogy a munka terén is jelentős javulás következett be. Mivel nincsen lázam, van étvágyam és jobban felszívódnak a kaják (amik mellesleg egészségesek is), sokkal jobban vagyok fizikálisan és a munka is olajozottan megy. Az elmúlt két hétben…

Tovább olvasom

B. Éva – 35 éves vezető beosztású

Kedves Betty!!! Nagyon szépen szeretném meg köszönni mind azt, amit értem tettél, együtt megküzdöttünk azzal, amiben én az elején nem hittem, hogy mind azt, amit az elején elmondtál képes leszek rá, hogy azok nélkül éljem az életem. De Te hittél bennem és a sok kedves szó és a találkozások, azok mindig adtak erőt ahhoz, hogy…

Tovább olvasom

H.Gábor – 44 éves vállalkozó

A túlsúly bizonyos fokig rabságban tart. Engem már jóval kevésbé. Nagyjából az út felénél járok, és ez egy jól kikövezett út, egyszerű út, amin Betty támogatása mindig segített rajta maradni. A konzultációk után mindig jobb kedvvel és magabiztosabban távoztam, mint ahogy érkeztem. […]Read More…

Tovább olvasom

L. Ákos – 40 éves mérnök

Szia Betty! Először is megköszönöm, hogy segítettél életmódom kisfokú megváltoztatásában. Sajnos, arra kis hatásod van, mit tegyek és mit ne tegyek a munkámmal kapcsolatban, az ugyanis az egyik hobbim, szeretem csinálni, és ha már csinálok valamit azt igyekszem mindig jól csinálni. Így aztán kissé kihasználom a szervezetemet. Ehhez, egyre inkább kerestem azokat az ellensúlyokat, melyet…

Tovább olvasom

Éva sikere

Ma van a 11. napja, hogy belevágtam a programba. Miért kezdtem el? Mert bő 1,5 éve IR diagnózisom lett. Az orvosom azt mondta, hogy változtatni kell, mert ez a 2-es típusú cukorbetegség előszobája. Javaslat: fogyás, semmi lisztes dolog, rizs, cukor és gyümölcs, mert abban is sok a fruktóz. Kerestem a megoldást, tettem is érte, de…

Tovább olvasom

Aurelia sikere

Amikor Betty felhívott, két dolgot kérdeztem tőle: kell-e bármilyen étvágycsökkentő tablettát szednem, kell-e bármilyen porból készült ételhelyettesítőt ennem? Mivel mindkettőre nemleges választ kaptam, hajlandó voltam vele leülni személyesen egy 2 órás beszélgetésre, ahol Betty sok dolgot megkérdezett, hiszen ő mindenkinek személyre szabja a diétáját. Még arra is kiterjedt a figyelme, hogy ha belevágok, kb. egy…

Tovább olvasom

+